- Benne volt az újságokban, hogy két hétig zárva tartunk - mondta a múzeum portása a telefonba. - A Szabadságharc Ereklyéi már becsukott, a Liszt Ferenc Szerelmeihez viszont még csak most gyűjtjük az anyagot.
- Hát mit csináljak velük? Ez volt a délutáni program.
- Tessék őket elvinni a Szépművészetibe.
- Ott már voltunk. És gondolja meg: ezek vidékiek, és tizenöt éves lányok. Nekik még többet mondanak a tárgyak, mint a világ legszebb festményei!
- Hát honnan varázsoljak ide egy kiállítást? - kérdezte a portás. - Ráadásul teljesen egyedül vagyok.
A tanárnő hangja oly csalódottan szólt, hogy a portás egy kis gondolkodási időt kért, s aztán kijelentette, hogy délutánra megpróbál összekaparni egy kis anyagot, ami persze nagyon szegényes és hevenyészett lesz. Katalógus híján be kell érniök az ő kalauzolásával.
Az előcsarnokban csak egy gépírásos cédula volt kiragasztva: Hubauer Sándor Emlékkiállítás.
Az első teremben idősebb Hubauer Sándor bajonettje volt kiállítva, melyet az első világháborúból hozott haza, de ez nem nagyon érdekelte a lányokat. Idősebb Hubauer Sándorné született Süle Mária imakönyvébe is csak épp belepillantottak, pedig ennek az volt az érdekessége, hogy tele volt írva ételreceptekkel. De a következő tárló, melyben már maga Hubauer Sándor volt látható, nyolchónapos korában, anyaszült pucéran, hason fekve, annál nagyobb sikert aratott.
- Jaj, de cukor - sóhajtotta egy lány, akiben már megszólalt a leendő anya.
És ott volt a kis Hubauer ütött-kopott pléhvödre, lapátkája, talicskája. Egy tejfoga. Himlőoltási bizonyítványa. Egy kis, üvege vesztett szemüvege. (Mint ismeretes, Hubauer Sándor tizenöt éves koráig rövidlátó volt, de ez utóbb elmúlt.)
- Ti is, lányok - jegyezte meg a tanárnő -, járjatok el pontosan az időszakos szemorvosi vizsgálatra.
A következő vitrinben ütött-kopott notesz.
- Hubauer Sándor kora ifjúságától kezdve fillérre följegyezte minden kiadását... Ez pedig egy hímzőgép.
A lányok megcsodálták, pedig csak egy régi típusú, lábhajtásos, Omag gyártmányú hímzőgép volt, nyolcmilliméteres kilengéssel, amelyen - miközben Hubauer hiába küzdött nagyra törő tervei valóra váltásáért - hitvese reggeltől estig dolgozott... Csak e rosszul fizetett munkával, nyolcmilliméteres monogramhímzéssel tudta előkaparni családjának a mindennapit... Áldott emlékű hímzőgép! Nélküle Hubauer sovány portási fizetségéből hogy is tudott volna egy négytagú család kijönni?
- És milyen természetűek voltak azok a nagyra törő tervek? - érdeklődött az egyik tájékozatlan diáklány.
- Sokfélék - mondta a portás. - Az áttekinthetőség kedvéért három csoportba osztjuk őket: gazdasági, politikai és tudományos természetű elgondolásokra.
Sajnos, az idő rövidsége miatt e sokféleségből épp csak mutatóba sikerült valamit összeszedni. Hubauer tudományos munkássága még feldolgozásra vár: annyi bizonyos, hogy a holdrakéta gondolata (az oroszokat messze megelőzve) megfordult a fejében, nemkülönben a napenergia felhasználása. (Ő óriási méretű sztaniolzacskókra gondolt, melyekben a nap energiája, valahogy úgy, mint a sült gesztenye melege, elraktározható.) Ami Hubauer politikai nézeteit illeti, ezekről írásbeli feljegyzés alig maradt fenn, a baráti beszélgetések pedig részben feledésbe merültek.
- Milyen kár! És miben álltak ezek a nézetek? - kérdezte a tanárnő. Rá kellett szólnia a lányokra, mert fecsegni kezdtek.
- Mint ismeretes, Hubauer bátor békeharcos volt. Egyszer, felesége legnagyobb rémületére, öklét rázta a bevonuló német csapatok felé. A katonaságtól megszökött, és hamis papírokkal bujkált: a hetes vitrinben látható „Nyílt parancs” is ilyen ügyes hamisítvány, az aláírás Hubauernétől származik. Vakmerősége hajmeresztő volt; a háború vége felé, hamis papírokkal a zsebében, egy vendéglő kerthelyiségében, mely a detektívek megfigyelése alatt állt, fennhangon kijelentette: „Hitler napjai meg vannak számlálva!” A szomszéd asztaltól oda is néztek.
- Detektívek? - érdeklődött egy lány.
- Szerencsére csupa ismerősök. De Hubauer olyan ember volt, aki ugyanezt mondja akkor is, ha detektívek hallják.
A lányok megborzongtak. Aztán továbbsereglettek a következő tárlóhoz, melyben egy kis játék mozdony állt.
- A „Hazádnak rendületlenül” kombinált spórkassza - magyarázta a portás egy fájó mosollyal, ami annak szólt, hogy egy nagyra törő szellem merész terveiből mindössze egy ilyen ujjgyakorlat maradt fenn, melyet ő maga is csak szeszélynek szánt. És még emellett is ott látható a Szabadalmi Hivatal elutasító végzése!
- Mit jelent az, hogy „kombinált”? - érdeklődött a tanárnő.
- Ha pénzt dobnak bele, a szerkezet azt énekli: „Hazádnak rendületlenül!”
Egy lány pénzt dobott be a mozdonyba. Vártak, de nem hallottak semmit.
- Nem működik - mondta a portás.
- Mindegy - magyarázta a tanárnő. - Ez a találmány nemcsak takarékosságra, hanem hazafias gondolkodásra is nevel.
- És sohasem akadt neki pártfogója? - kérdezte egy lány.
- Soha. Magányosan, meg nem értve öregedett meg.
- Egyetlen terve se valósult meg?
- Ebben az országban? - legyintett a portás. - Nálunk így múlik el egy emberi élet.
Mindenki hallgatott. Meglegyintette őket a nemzeti tragédia szele.
- Ez pedig: Gagarin őrnagy! - mutatott egy színes képre a portás.
- Ismerték egymást?
- Sajnos, nem.
- Kinek a hibájából?
- A találkozás nem jött létre - mondta kitérően a portás. Már csak egy vitrin volt hátra.
- Ez az a Dolgozó Hetijegy, mellyel munkába járt... Hubauer Sándor szerényen és visszavonultan élt, nem kért, nem is várt kiváltságokat. Reggelije: fél liter tej, tíz deka parizer, kenyér.
Körüljárták a tejet, parizert, kenyeret. Volt, akinek könnybe lábadt a szeme.
Elköszöntek, sorba álltak, kivonultak. Egy hét múlva dolgozatot írtak: „Mit láttam a budapesti tanulmányi kiránduláson?” Az ifjúságot csak látványos dolgok lelkesítik; oldalakat írtak a Mátyás-templomról, egy önkiszolgáló büféről, az Országzászlóról... A Hubauer Sándor Emlékkiállításról alig valamit. Ilyenek ezek a mai fiatalok.
De nem baj. Majd egyszer. Majd húsz, harminc év múlva. Majd negyven év múlva. Akkor majd eszükbe jut Hubauer!
