A kofferem nehéz volt, de azért lecipeltem a Rue des Écoles-ig. Ott fogtam egy taxit.
- A Gare de l’Estre - mondtam a sofőrnek.
Még volt időm. A vasútnál rossz lett volna várni.
- Én most hazautazom - mondtam a sofőrnek. - Nem iszik velem egy búcsúpoharat?
- Nekem csak fél gyomrom van - mondta a sofőr.
- Egy pohár fehér bor azért nem árthat.
- Tudok egy helyet - mondta a sofőr.
Koccintottunk, felhajtottuk a bort. Ő is rendelt egy rundót. Mialatt vártunk, megkérdezte:
- Hová utazik?
- Budapestre.
- Milyen ország az?
- Magyarország.
- A németek mellett vagy a németek ellen?
- A németek mellett.
- Nem ideális - mondta.
- Egy csöppet sem - mondtam.
A tulajdonos odahozta a bort.
- A minisztereket kéne kiküldeni a frontra - mondta a sofőr egy kis tűnődés után.
- Bizony - mondtam. - Akkor meggondolnák.
Fizettünk, elindultunk. A Gare de l’Est lépcsőin ő vitte fel a kofferemet. Aztán kezet nyújtott.
- Engem a gyomrom miatt kiszuperáltak - mondta.
- Nagy szerencse - mondtam.
- Magának nincs valami betegsége?
- Nekem nincs.
- Nem baj - vigasztalt. - Két hónap alatt megverjük a németeket.
- Hát, remélem.
- Talán még látjuk egymást egyszer - mondta.
- El se bírom hinni - mondtam.
- Akkor megint iszunk egy pohárral - mondta.
- Azt elhiszem - mondtam.
- A viszontlátásra - mondta.
- A viszontlátásra.
Előző: Az új lakó
