- Egy kripta különben sem olcsó - közölte a tisztviselő. - A legkevésbé a főútvonalon.
- Nem kell neki a főútvonalon lenni - mondta az érdeklődő. - Az a fontos, hogy betonozva legyen.
- Betonozva? - hökkent meg a tisztviselő. - Szokatlan, kérem. De azért lehet.
Félretette a gépelt árjegyzéket. Egy blokklapon gyors számvetést csinált; a betonozott kriptának, sírkő nélkül, a mellékútvonalon is elég borsos volt az ára. Az érdeklődő azonban kijelentette, hogy nem baj.
Rágta a körmét. Gondolkozott.
- Továbbá - mondta -, kell bele egy cső.
- Miféle cső? - kérdezte a fekete ruhás tisztviselő.
- Magam sem tudom. Mint egy kémény. Mint egy kürtő. Mint a hajókon. Vagy amilyen a borospincékben van.
A mérnök, akit a tisztviselő odahívott, elég lassú észjárású volt. Kétszer is elmagyaráztatta magának a dolgot, s még utána is csak hümmögött.
- Ha szabad megkérdezni - kérdezte -, miből legyen az a cső?
- Azt már önöknek kellene tudni - mondta kissé türelmét vesztve az érdeklődő.
- Palából jó lesz? - kérdezte a mérnök. - Vagy inkább kitéglázzuk? Vagy legyen egyszerűen valamilyen fém?
- Ön mit ajánl? - kérdezte az érdeklődő.
- Én semmit sem értek az egészből - mondta a mérnök. - De a legkézenfekvőbb volna a pala.
- Legyen pala - mondta az érdeklődő, és mélázva nézte a nehéz felfogású mérnököt. - Továbbá - mondta aztán -, be kellene vezetni a villanyt.
- A villanyt? - bámultak rá mind a ketten. - Minek oda villany?
- Jó kérdés - mondta bosszúsan az érdeklődő. - Hogy ne legyen sötét.
Előző: Vallomás
