- Kérek egy duplát - mondta a fiatalasszony.
- És a kedves vendég? - érdeklődött a felszolgálólány.
- Hát mit igyak - tűnődött a férfi. Megnézte a pincérkisasszonyt. Üdén, csaknem gyerekesen mosolygott le rá. - Nem baj, ha valami különlegességet kérek?
- Csak tessék bátran. Bár idekint minálunk nem nagy a választék.
- Én se valami ínyencségre gondolok.
- Ide hallgasson - hajolt hozzá a fiatalasszony. - Ha megint nem fér a bőrébe, hazamegyek.
Két-három hetenkint megittak egy kávét, mindig ugyanabban a kis budai presszóban, nem messze a remíztől, gesztenyék alatt.
- Nézze, Alizka. Maga feketét kért. Engedje meg, hogy én is azt hozassam, amire gusztusom van.
A pincérkisasszonyhoz fordult.
- Csak az a baj, hogy amit rendelni szeretnék, annak hirtelenében nem jut eszembe a neve. Egy olyan sötét folyadék.
- Szeszes ital?
- Nem, nem. Ha jól emlékszem, üvegpohárban hozták. És úgy emlékszem, egészen forró volt. Tehát nem szeszes ital.
- Attól félek, hogy ez nekünk nincs.
- Ezt el se tudom hinni - mondta a férfi. - Nem lehetne megkérdezni a vezető kartársat?
- Már hogyne lehetne. De előre megmondom, hogy én már ötödik éve dolgozom itt, és minden folyadékot ismerek - mondta a kisasszony, és besietett.
- Kezdek torkig lenni a maga viselkedésével - mondta mérgesen a fiatalasszony. Nem szerette a feltűnést. Az autóbuszon mindig az ablak felé fordult. Még a szűk cipőt se volt bátorsága kicserélni. - Ha nem hagyja abba, hazamegyek.
- Még nem is mesélt Jugoszláviáról.
- Ilyen hangulatban nem tudok mesélni.
Már jött a kisasszony. Már messziről mosolygott.
- Azt kérdezi a vezető kartársnő, hogy nem világosbarna volt-e az az ital.
- Nem, kérem. Sőt, majdnem fekete.
- És hol tetszett azt legutóbb fogyasztani?
- A Gerbeaud-ban.
- Sejtettük! - nevetett egy jót a pincérkisasszony. - Hát, kérem, a Gerbeaud osztályon felüli luxus kategória. Mi pedig, tessék megnézni a táblát, másodosztályú cukrászda vagyunk.
- Várjon csak! - mondta a férfi. - Most jut eszembe, hogy egy kiskanalat is adtak hozzá. És még valamit. A tányéron néhány kicsi fehér kockát.
- Kockát? - nézett rá a pincérlány. Aztán fölkacagott. - Öt éve vagyok itt, de ilyen kívánság még nem volt. Kockák! - kacagott megint.
- Nem lehetne a vezető kartársnőt megkérdezni?
A felszolgálónő elment, de az ajtóból visszanézett, szájára nyomta a kezét, és nevetett.
- Csak akkor boldog, ha foglalkoznak magával? - kérdezte dühösen a fiatalasszony.
- Dehogy, Alizka. Én akkor se vagyok boldog. Nos, milyen az a Bled?
- Ne tegyen úgy, mintha kíváncsi volna Bledre. Inkább nézze meg, mit csinált.
Kijött a kisasszony. Mögötte szikáran, szemüvegesen a vezetőnő, kezében egy nem nagyon ismert Hemingway-kötet. („In our time” - magyarul, nagyjából: „A kor, amelyben élünk.”)
- Hallom a problémát - mondta udvariasan.
- Kérem, ne tessék belőle kázust csinálni - mondta a férfi.
- Mi szeretjük a régi vendégeinket kielégíteni. Milyen természetűek voltak azok a kockák?
- Ha jól emlékszem, fehérek. És meglehetősen kisméretűek.
Emezek összenéztek. A pincérlány, aki most nem mert nevetni, csak hangtalanul kuncogott. A vezetőnő azonban komoly maradt.
- Nagyon bosszantó, de hát mit csináljak? Nekünk semmiféle kockáink nincsenek.
- Nem is olyan fontos - mondta a férfi.
- És azt a szóban forgó folyadékot sem ismerem.
- Üsse kő - legyintett a férfi. - Akkor én is kérek egy duplát.
SOKSZOR
A LEGBONYOLULTABB DOLGOKBAN
IS JÓL MEGÉRTJÜK EGYMÁST,
DE ELŐFORDUL, HOGY EGÉSZEN
EGYSZERŰ KÉRDÉSEKBEN NEM
- Kezét csókolom. Lehet itt felfújható gumimatracot bérelni?
- Mit mond?
- Rossz helyen járok? Pedig azt mondták, hogy ebben a zöld bódéban van a Belkereskedelmi Minisztérium strandlerakata.
- Ez itt a Belkereskedelmi Minisztérium strandlerakata. De mi csak nyugszékeket, vízisít és felfújható gumimatracot adunk bérbe.
- Nagyszerű. Nekünk két gumimatracra lenne szükségünk.
- Egy szavát sem értem. Sprechen Sie deutsch?
- Nicht deutsch.
- Tudok egy keveset franciául. Vu sprechen franszé?
- Nicht franszé.
- Hát milyen nyelven lehet magával beszélni?
- Sajnos, csak magyarul.
- Jópofa. Hát akkor miért nem beszél magyarul?
- Hát hogy beszélek? Magyar vagyok, magyarnak születtem, kizárólag magyarul tudok. Mennyi a gumimatrac bérleti díja?
- Nézze, ne akarjon átdobni ezzel a dumával. Harmadéves történelem-filozófia hallgató vagyok, a nyári szünidőben lejöttem egy kis zsebpénzt keresni.
- Okosan tette.
- Fél napot dolgozom, fél napot strandolok. És ha érdekli, ott napozik a fiúm, és benne van az öttusa válogatott keretben.
- Ezt miért mondja ilyen gúnyosan?
- Mert nálam csak nyugszéket, vízisít és felfújható gumimatracot lehet bérelni. Ha hátsó gondolatai vannak, akkor eltévesztette a házszámot.
- Nincsenek hátsó gondolataim. Higgye el, csak két felfújható gumimatracot akarok bérelni.
- Bei uns ist vollkommene Glaubensfreiheit.
- Most mit mondott?
- Hogy nálunk vallásszabadság van. A külföldiek szokták kérdezni, hogy lehet-e vasárnap misére menni.
- Nézze, kérem, maga tanult logikát. Próbáljunk logikusan társalogni.
- Milyen furcsa nyelven beszél! Magyarul is így mondjuk: logikus.
- Ha már szóba került a vallásszabadság... Meg szabad kérdezni, hogy hisz-e Istenben?
- Csak mint Kierkegaard: a beteljesülésben. Érti, mire célzok?
- Körülbelül. Hogy valaki 70 000 fonálnyi mélység fölött lebegjen, és mégis boldog lehet... Teilhard de Chardint is ismeri?
- Nem volt kötelező, de két könyvét németül elolvastam.
- És mi a véleménye?
- Először elájultam tőle. Azt mondtam, gyerekek, itt a modern zseni... De aztán, épp a döntő kérdésben, amikor elkezdi a vallást meg a tudományt összeegyeztetni, abszolúte beleszalad a csőbe.
- Érdekes. Nagyjából nekem is ez a véleményem. De ha ilyen szépen megértjük egymást, mért nem jutunk egyezségre ezekkel a vacak gumimatracokkal?
- Vulé vu bérelni kelksóz?
- Na tessék. Pedig mind a ketten értelmesen is tudunk gondolkodni. Mondok valamit: szűkítsük a kört. Mit szólna hozzá, ha két nyugszéket kérnék?
- Tessék parancsolni. Van napellenzős, napellenző nélküli.
- Nagyon helyes. No most, hogy állnak vízisível?
- Az három méretben létezik. Melyiket adjam?
- Semelyiket. Én ugyanis két gumimatracot szeretnék.
- Két micsodát?
- Különös. Úgy látszik, ezt az egyetlen szót sehogy se tudjuk megérteni.
- Milyen szó ez?
- Összetett. Gumi, plusz matrac. A gumit ismeri? A radírgumit? Az autógumit?
- Hát persze.
- A matracot is?
- Kérem szépen, ne nézzen hülyének.
- Hát akkor tegyük össze a kettőt. Adjon nekem két gumimatracot.
- Itt valami tévedés van. Nálam csak nyugszéket, vízisít és gumimatracot lehet bérelni.
- Bocsásson meg, kisasszony.
- Kérem, nem történt semmi.
- Viszontlátásra.
- Minden jót.
Előző: Nézzünk bizakodva a jövőbe!
