VISSZHANG

Szép hazánk visszhangok dolgában sem áll az utolsó helyen. A természetjárók több tucatot tartanak számon. Leghíresebb a tihanyi: róla legendák és költői művek is szólnak. De még nála is érdekesebb a csalános-fülephegyi.
Az utóbbiról szóló legkorábbi följegyzés 1827-ből ered, amikor valaki - talán egy vadásztársa­ság megtréfált tagja - a csalánosi erdészlakból átkiabált a Fülep-hegy sziklafala felé:
- Ezt a hónapos retket ki tette a cipőmbe?
A tihanyi visszhang még fénykorában is csak tíz szótagot vert vissza. És ez tizennégy!
Azóta közel másfél évszázad múlt el. Sokan megfordultak a csalánosi erdészlak körül; boldog szerelmesek, kóbor katonaszökevények, gombaszedő lányok, a törvény elől menekülő bűnö­sök, üdülővendégek. És mindenfélét odakiabáltak a Fülep-hegynek. Példának okáért:
- Itt vagyunk ketten, Ferenc és Katalin!
Vagy:
- Megdögleni se hagyják már az embert!
Vagy pedig:
- Richter Elemér, három kutya, hat egér!
Voltak, akik káromkodtak; megint mások irgalomért fohászkodtak, vagy csak artikulálatlanul fölkukorékoltak, mert a nagy erdőségekben az embernek kukorékolhatnékja lesz.
A tihanyi visszhangot elrontották az építkezések, de a csalános-fülephegyi ma is kifogástala­nul működik. Csak az a furcsa, hogy bárki jön, és bármit kiabál, mindig ezt válaszolja:
- Ezt a hónapos retket ki tette a cipőmbe?
Mást nem tud mondani.