Beszélgetés a két utassal
1
- Örülök, hogy e nagyszerű teljesítmény után itt üdvözölhetem, a kelenföldi állomás föllobogózott restijében.
- Én is örülök, hogy itt lehetek.
- Mindenki kíváncsi önre. Mondjon magáról valamit.
- Ugyan mit? Olyan vagyok, mint más.
- Maga túl szerény.
- Nem szoktam lebecsülni saját képességeimet. Most is ötvenezer jelentkezőből választottak ki, pedig magas vérnyomásom és tériszonyom van.
- Hogy történt ez?
- Több helyen dolgoztam fontos beosztásban, és mindenünnen a legmelegebb ajánlásokat terjesztették a bizottság elé.
- Idézzen egyet.
- A VII. kerületi Frühauf Adél Bábaképzőből, ahol utoljára dolgoztam, azt írta a személyzeti osztály: „Olyan képességekkel rendelkezik a bábaképzésben, melyek az űrutazásra is alkalmassá teszik.”
- Ön csakugyan rendkívül tehetséges lehet. Bizonyára már kora ifjúságában vágyott a Holdba repülni.
- Az igazat megvallva, ez a gondolat meg se fordult a fejemben.
- Hát mit szeretett csinálni?
- Kizárólag ürgét önteni.
- Ürgét? Milyen célból?
- Csak úgy. Szerettem az ürgelevest.
- Akkor hogy esett önre a választás?
- Azt nem tudom. Éppen a Rókus kórházban gyógykezelték súlyos gyomorfekélyemet, amikor egy tudósokból álló küldöttség lépett ágyamhoz: „Fogadja jókívánságainkat az elvtárs. Magát fogjuk fellőni a Holdba.” Hát mit lehet erre mondani?
- Ön mit mondott?
- Semmit, mert a gyomorszonda kilógott a számból. Csak integettem.
- És most mondjon nekünk valamit a Holdról!
- Földünket kísérő égitest, mely mindig ugyanazt az oldalát fordítja felénk; emiatt felszínének hátsó fele innen nem látható.
- Észrevett valami egyebet is?
- Mit kellett volna?
- Például, hogy van-e élet a Holdon.
- Jó, hogy szól, mert ez bizonyára másokat is érdekelni fog. A Hold felszíne ugyanis annyira lukacsos, hogy én, ivóvizem nagy részét föláldozva, megpróbáltam ürgét önteni.
- És sikerült?
- Nem.
- Eszerint nincsenek ürgék a Holdban?
- Nincsenek.
- Ne legyünk telhetetlenek! Már az is nagy szó, hogy szerencsével megjárta ezt a nagy utat, és most jó egészségben üdvözölhetjük hazai földön.
2
- Ah, itt a parancsnok! Kapitány úr, van egy kis ráérő ideje?
- Kisebb-nagyobb megszakításokkal, mert erős gyomorrontással tértem vissza a Kozmoszból.
- Ez nyilván a súlytalanság állapotától van.
- Inkább a halászlétől.
- Azt is vittek magukkal?
- Dehogy. Ott kínált meg vele egy vendégszerető család.
- Mit hallok? Hát vannak a Holdnak lakói? A másodkapitány nem is említette.
- Kollégám kitűnő űrrepülő, de a megfigyelőképesség a gyönge oldala. Ráadásul az emberek nem érdeklik, még a halászlévacsorára se jött el. Ő inkább állatbarát.
- Eszerint élnek ott emberek?
- Élnek, mégpedig kellemes meglepetésemre magyar emberek, akik már jól alkalmazkodtak a nagy hőmérsékleti ingadozásokhoz és más helyi adottságokhoz. Megedződtek a hideg ellen, és persze hőállóak is, továbbá levegő híján - mert az a Holdon nincs - zacskóból vesznek lélegzetet, melyben még a hazulról hozott levegőt tartogatják.
- Milyen megható! És azonkívül, hogy magyarok, mivel foglalkoznak?
- Azonkívül, hogy magyarok, nem foglalkoznak semmivel, mert ez teljesen igénybe veszi az idejüket.
- Rólunk tudnak-e?
- Úgyszólván mindent, csak egy kis késedelemmel, mert az ő teleszkópjaikon a nagy távolság miatt most még csak II. Ferenc József uralkodása látható.
- Ön is látta a királyt?
- Egy percre, amint éppen hadat üzent Szerbiának. Persze, onnan nézve a tárgyaknak nincs magasságuk. Ferenc József is egészen lapos volt, csak a szakálla állt ki belőle. Úgy nézett ki, mint egy szőrös egyforintos.
- Milyen érdekes! Tanult-e, tapasztalt-e még valamit a világűrben?
- Sok nagyszerű dolgot láttam.
- Nem is csoda, ha valaki ilyen jó megfigyelő. Mi volt a legérdekesebb?
- Nekem az volt a legnagyobb meglepetésem, hogy nem egy Hold van, hanem kettő.
- Kettő? Hogy értsem ezt? Egyik a másik mögött?
- Dehogyis. Szorosan egymás mellett, csak egy kis hézag van közöttük.
- Érthetetlen. Ezt még nem észlelte soha senki.
- Nem? Akkor, úgy látszik, tévedtem.
Előző: Az óbudai ikrek
